Az építész szakmáról
Az építészet emberszolgálat - egy humán szolgáltatás reál tartalommal. A kézműves - építőipari mesterség, a tudomány, és az alkalmazott művészet szerves egysége az, amit általában építészetnek nevezünk.
Az építészet - építés az idők folyamán kézműves mesterségből az építőművészet szintjére emelkedett, majd az évek hosszú során fejlődött építéstudománnyá - építészettudománnyá, így az építész mesterség alkalmazott tudomány és alkalmazott művészet is.
Mesterség, tudomány, művészet, hogy mikor melyik dominál, az elsősorban attól függ, hogy milyen célt szolgál maga az építészeti mű, mert minden épületnek elsősorban rendeltetése - funkciója van. Például: lakóépület, középület, ipari épület stb.
Jelenünkben a korszerű térhasználati igények vegyes (a múltban ismeretlen) funkciócsoportokat is eredményezhetnek, például: többfunkciós kereskedelmi és szolgáltató épületkomplexumok.
A funkció az építészet szolgáltató karaktere.
Minden épületnek van funkciója (rendeltetése), az állékonyságot biztosító szerkezete (konstrukciója) és formája (megjelenése). Ezek egymástól elválaszthatatlanok, egymással kölcsönhatásban állnak, az épületnek egyaránt jellemzői.
Az építész alkotó munkájában lényeges a funkció, a szerkezet és a forma célratörő egysége és arányossága. A funkció, a szerkezet, a forma súlyozása különböző épületeknél (lakóépület, középület, ipari épület) más és más. De a három közül bármelyiknek az eltúlzása figyelmeztetés az egyik vagy másik terület elhanyagolására.
A mindenkori igények figyelembevételével, a multifunkcionális lehetőségek mérlegelésével, az egészséges kompromisszummal - mindig az optimumközeli helyzet megtalálása a cél. Ennek érdekében - a mindenkori igények és a lehetőségek ismeretében - olyan döntéseket kell hozni, amivel hosszútávon együtt tud élni az építtető és az építész egyaránt. Az építtető és az építész között szükséges egyfajta összhang (egymást segítő, kiegészítő viszony), mert ez alapvetően fontos eleme annak, hogy kiegyensúlyozott építészeti megoldások születhessenek, amelyek végső soron (a megvalósítást követően) egy harmonikus épület formájában köszönnek majd vissza.
Az építészet gyökere az ember egyik legfőbb életszükségletében a hajlék, az otthon, a közösségi lét térbeli kereteinek a megteremtésében található, így az építészet a téralkotás mestersége, szaktudománya és alkalmazott művészete is, azaz: a mindenkori igényekre és a lehetőségekre adott térbeli válasz.
Az építészet fő rendeltetése az emberszolgálat, maga a humánum.
Az épületekre vonatkozó általános közös jellemző forrása maga az ember, minden épület alkotója, használója, illetve az ember mindenkori viszonya a világhoz, a környezetéhez. Az emberi humánum fenntartása és fejlesztése a művészetek igaz és örök feladata. Ezt hivatott az építész a saját szakterületén, különleges eszközeivel az emberi környezet méltó formálásával, korrekt módon szolgálni.
Az ember fölfedezése, újszerű megközelítése a művészetek egyik örök és befejezhetetlen célja, amelyben nemcsak a vizsgálat midenkori tárgya az ember, hanem aki ezen vizsgálatot végzi, a művész is mindig új és más egyéniség.
A természetes egyensúly az egyik lényeges sajátszerűsége az építészetnek, illetve az első tulajdonsága az építészeti szépségnek.
Az építészeti szépség megítélése, az ízlés szubjektív dolog. Változik az ízlés, ami évtizedekkel ezelőtt elfogadhatatlannak tűnt, akár ma már szépnek is tünhet és fordítva. Ezért az újat úgy kell megépíteni, hogy se bánatot, se nosztalgiát ne ébresszünk az emberekben a múlt iránt.
Az építész munkájának másik fő sajátszerűsége az arányosság.
Az arány az abszolút méretektől független. Az arány az életből adódik, mert mindennek egyik fő meghatározó jellemzője.
... mint egy jó pohár csopaki fehér bor, amely bámulatra méltó arányérzékével áll az édeskés és a savanykás között ... (A bor filozófiája - Hamvas Béla).
Az arányosság az építészeti esztétika legfőbb erénye. Ugyanolyan szabályok határozzák meg egy épület jó vagy rossz arányát, mint minden arányossági kérdést az életben. Arányos alakúnak olyan embereket tekintünk, akiknek testrészei harmonikusan viszonyulnak a teljes magasságukhoz.
A harmónia. Harmonikusnak azokat az épületeket tekinthetjük, amelyek esetében, például: nem állapítható meg az egész felülethez képest, hogy az ablakok túl nagyok vagy túl kicsik. Az épület tömegének arányát mindig az emberhez viszonyítjuk. Az ember az építészeti arányképzés alapja. Az emberi test arányai minden építészeti létesítményre rávetülnek, legyen az templom vagy egy családi ház.
... az arányosság minden műben a tagok mértékegységének és az egésznek egymáshoz mérése, amelyből a szimmetriák rendje jön létre. Mert hiszen szimmetria és arányosság híján egyetlen templomot sem lehet ésszerűen tervezni, csak ha pontosan olyan arányos, akár a jó testalkatú ember tagjainak szabatos rendje. Marcus Pollio Vitruvius római építész (i.e. 80 - i.e. 15).
Csak a szépség tetszik, a szépségben pedig az alak, az alakban az arányok, az arányokban pedig a számok. Szt. Ágoston
A lépték. Az ember általában mindent önmagához, teste arányaihoz viszonyít. Az építészetben minden méret kiindulási alapja az ember.
Az építészeti hatásban alapvető az épület egészének és a részeinek az emberhez viszonyított nagysága, az úgynevezett emberi lépték. Mert a nagyságrend érzékeltetéséhez bizonyos mérhető viszonyíthatóság szükséges. A valóságban vagy a rajzban helyes képet kapunk bármely épület nagyságáról, ha mellette ember is van - ez az, amit emberi léptéknek nevezünk. Az építész egyik fő feladata megteremteni a jó közérzetet biztosító emberi léptéket.
... Valamely építmény vagy műtárgy végrehajtásához szükséges építési műveletek léptékét és terjedelmét az építész belátása szerint a szükséghez képest szabja meg ... Dr. Möller Károly (Építési Zsebkönyv, 1938).
A ritmus. Az építészet a ritmust általában a nagyszámú és áttekinthetetlen azonos elemek monotonitásának feloldására használja fel. A ritmus az élet velejárója, egyik rendezője, szabályozója. Például: az emberi szív verésének ritmusa kifejezi az ember testi és lelki állapotát, örök ritmusban váltakoznak a nappalok és az éjszakák, az évszakok és az évek, a beszéd, a zene lehet monoton, altató ritmusú, lehet vérpezsdítő ritmusú. Hasonló érzelmeket ébresztő hatása van az építészetben a felületek, a terek és a tömegek ritmusának. Az épületek a megjelenésükkel hatást gyakorolnak az emberekre, ez lehet előnyös vagy előnytelen.
Az építészet elsősorban a szemen, mint a látás érzékszervén át fejti ki hatását az emberekre. Az építészet mindenkor a célnak leginkább megfelelő anyagokkal, magas szakmai színvonalú szerkesztéssel (konstruálással), és gazdaságos építési móddal kialakított művészi formálást igényel.
Az építész szakmai szolgáltatásaival (szaktudományával, művészetével és mesterségével) alkalmazkodik a mindenkori igényekhez és a lehetőségekhez.
De az építész részéről az alkalmazkodás nem lehet feltétel nélküli. Az építész munkájában mindenkor szükséges egy egészséges kompromisszum, a természetes egyensúly és az arányosság.
Mert így egyrészről a lehetőségek figyelembevételével érvényesülhetnek a mindenkori igények, másrészről az építész elméleti szaktudása, művészi szabadsága, kézműves mesterségbeli tudása, jártassága, építőipari kivitelezési, építőmesteri szakmai gyakorlata, tapasztalata, valamint ingatlanszakmai ismeretei (mindenkor arányos ötvözetéből létrejövő egyedi szakmai értékek) is kifejezésre juthatnak a megvalósítandó mű, az épület funkciójának (lakóépület, középület, ipari épület, kereskedelmi és szolgáltató létesítmény, egyéb épületkomplexum...stb.) megfelelő lényegadó karakterként.
Ugyanakkor az építész munkája nem lehet öncélú, nem lehet önmagáért való, kompromisszum nélküli, a természetes egyensúlyt és az arányosságot figyelmen kívül hagyó, nem lehet mesterkélt, erőszakolt, valamilyen irányban egészségtelenűl eltúlzott, túlhajtott... stb.
Mert az ellentétes az építészet humánus, az embert szolgáló, szolgáltató lényegadó karakterével. Az vagy önmegvalósító, öncélú építészet, vagy (valamely hatalmat kiszolgáló, demagóg) szolgai presztízs építészet kategóriája lenne. Ezek hosszú távú létjogosultsága pedig (minimum) elgondolkodtató. Mert csak a korrekt szakmai munka az, ami az építész mesterséget a hivatás szintjére nemesítheti.
... Dolgozni nem lehet öncél. Dolgozni csak úgy érdemes, ha az ember alkot valamit... Márai Sándor
Az építészet és a divat: a divat mindabban helyes, ami azon idő alatt el is használódik, ami alatt divatja múlik és előállítási költsége megtérül.
Ezért az épület csak oly mértékben lehet divatos (trendi), amilyen mértékben ideiglenes (például: kiállítási épület). Általában az épületek sok évtizedre készülnek, ezért nem kívánatos, ha a legdivatosabbak (legtrendibbek) hanem minden szempontból időtállónak kell lenniük.
Óvakodni kell a divatos (terendi) szerkezetektől és a kellő megfontolás nélkül gyakran túlértékelten divatba vett (terendinek gondolt) olyan anyagoktól, amelyeknek időbeli viselkedése még nem kellően tisztázott.
Mivel nem jővőbe látók (jósok) dolgoznak a szakmában, így ki garantálja ma nekünk azt, hogy az akár laboratóriumi körülmények között kikísérletezett anyagok milyen összefüggésben állnak majd az idővel, a környezet, az időjárás, a hosszútávú tartosság követelményeivel, az erkölcsi és fizikai avulás vonatkozásaival.
Az épületszerkezetek az évszázadok során folyamatosan fejlődtek, amelyek beváltották a hozzájuk fűzőtt reményeket, azaz a funkciójuknak megfeleltek, fennmaradtak. Általában harminc - ötven év a beválási idő.
___________________________________________________________
Gondolatok építészként
A szakmai szemléletmódom (szakmai hitvallás - krédó)
A szakmát gyakorló és oktató építészként szilárd meggyőződésem és következetes álláspontom, hogy az építész mesterség (szakma - hivatás) csak a tényleges gyakorlati képzéssel is kiegészített elméleti tudással művelhető eredményesen.
A szakmai szemléletmódom lényege: az általános műveltséggel megalapozott, az építész szakterületet átfogó komoly elméleti szaktudás, szaktudomány, az építésztervezői szakismeret, gyakorlat, tapasztalat, valamint a mesterségbeli tudás, az építőipari kivitelezési, építőmesteri szakmai gyakorlat, tapasztalat, jártasság, továbbá az építési beruházási, a szervezési és az ingatlanszakmai ismeretek - összetartozásának a természetessége. Az építészeti tervezés, az építőipari kivitelezés és az ingatlanszakma elválaszthatatlanságának a tudatosítása.
Az idevégó szemléletes és sokat eláruló idézet szerint: ... Az építész tevékenység kézműves mesterségből és elméleti gondolkodásból születik. Azok az építészek, akik tanultság nélkül akartak gyakorlott kézre szert tenni, nem voltak képesek elérni, hogy fáradozásukkal tekintélyt szerezzenek, akik pedig csak az elméletben és a könyvekben bíztak, mintha a dolog helyett annak árnyékát kergették volna. Ám azok, akik mind a kettőt megtanulták, mivel teljes fegyverzet díszítette őket, hamarabb, tekintélyre szert téve érték el céljukat. Annak, aki magát építésznek vallja mindkettőben gyakorlottnak kell lennie. Így tehát tehetségesnek és tanulékonynak kell lennie a tudományban, ugyanis sem a tehetség tudomány nélkül, sem a tudomány tehetség nélkül nem tehet valakit tökéletes mesterré. Marcus Pollio Vitruvius római építész (i.e. 80 - i.e. 15).
Jómagam az építész pályafutásomat megelőző időszakban, illetve kezdő építészként (kvázi rendszeres építőipari kivitelezési gyakorlaton) kétkezi fizikai (építő)munkát végezve időről időre együtt dolgoztam különböző építkezéseken (maradandót létrehozó) kőműves, ács, állványozó, zsaluzó, asztalos, lakatos... stb. szakemberekkel. Különböző funkciójú épületek (lakóépület, középület, ipari épület) megvalósításában, az építési folyamatban, illetve meglévő épület: felújításában, korszerűsítésében, átalakításában, bővítésében, illetve újjáépítésében, helyreállításában, restaurálásában, valamint épületek rekonstrukciójában résztvevő különböző építőipari szakmák, kézműves mesterségek szakmai fogásaiban szerezhettem így bizonyos jártasságot, szakmai gyakorlati tapasztalatot.
Az idevágó idézet szerint: Hol élő példából s tulajdon tapasztalásból tanulhatsz, ott tudományod legjobb alapon áll. Tettlegi tudományt találsz a világ történeteiben is; s kincs gyanánt kell tartanod azon következményeket is, mikét a nagy emberek saját tapasztalásaik után feljegyeztek. Kölcsey Ferenc (Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című művéből).
Néhány alklalommal az a szerencse és egyben megtiszteltetés ért, hogy igazi békebeli mesterektől, a szakmát már a két világháború között is gyakorló iparostól, kézművestől leshettem el egy-egy leleményes, ötletes, célszerű - mesterfogást.
A fentiekben imént említett dolgok összességében együtt alapozták meg az (építő) mesterségbeli tudásomat és szakismeretemet, illetve később már végzett építészkén megszerzett (a szakterületet átfogó) elméleti szaktudással együtt hozzásegítettek annak a ténynek a tudatosulásához, hogy az építészet az a mesterség, amely sajátszerűségéből adódóan az építész - építőművész tervező szakismeret (az alkotó, a teremtő építész elméleti szaktudás), valamint a tudomány, a műszaki, a mérnöki, az építőipari kivitelezési gyakorlat, tapasztalat, jártasság (az alkotó, a maradandót létrehozó építőmesteri szakismeret) mindenkor arányos ötvözete. Mert minden alkotás tervezésből (megoldás, kimunkálás, konstruálás), majd az azt követő megvalósításból (a maradandót létrehozó építésből) áll. Mivel a kettő egyben él (az alkotásban, az épületben), így egymástól el nem választhatóak, mert állandó kölcsönhatásban vannak egymással.
Mivel szorosan a tárgyhoz kapcsolódik ezért nem kerülhető meg a vonatkozó építészettörténeti és építéstörténeti ismeretek rövid áttekintése. Az elmélet és a gyakorlat sajátos viszonyban vannak az építészetben. Kezdetben volt az építési gyakorlat, amely aztán megteremtette az építészeti elméletet. Majd az idő folyamán az építészeti elmélet lassan az építési gyakorlat fejére nőtt, már nem elégedett meg a magyarázó, igazoló szereppel, hanem diktálni akart, szabályokat, normákat írt és ír elő. Az építési gyakorlat általában komolyan veszi az építészeti elméletet, ugyanakkor a szabadságának a korlátozóját is látja benne, ezért tesz néha úgy, mintha nem is törődne vele. Ez a természetes egyensúly, az öntörvényű és szükségszerű rend. Az építészeti elmélettől azonban nem tudja magát függetleníteni az építési gyakorlat, az építészeti elmélet súlya és szerepe elsősorban attól függ, hogy milyen célt szolgál maga az építészeti mű, tehát a megvalósítandó épület céljától - rendeltetésétől - funkciójától (lakóépület, középület, ipari épület, szőlészeti-borászati és egyéb mezőgazdasági létesítmény, valamint többfunkciós kereskedelmi és szolgáltató épület, egyéb épületkomplexum...stb).
A 18. század végére a 19. század elejére egyrészről a kézműves kultúra minden vonatkozásban (szervezettségben, munkamegosztásban, szakműveltségben, szerszámokban, szállítási és egyéb eszközökben) megérett; másrészről ezzel párhuzamosan az építészettel és építéssel foglalkozó szakemberek képzése is korszerűsödött. A művészeti képzettség melett már fontosnak tartották a szaktudományt, a megalapozott műszaki ismereteket, a mérnöki felkészültséget, az építéskivitelezésben való gyakorlati ismeretek és a jártasság meglétét is egyaránt. Kétféle módon válhatott valaki építésszé: a művészi tehetséggel megáldottak figyelmébe az építész akadémiákat ajánlották, mivel itt megismerhették a történeti stílusokat és megtanulhatták azok hiteles alklalmazását; akit viszont az építés technikája érdekelt inkább, az a műszaki főiskolára (politechnikum) iratkozhatott be, itt a gyakorlati képzésre, a gazdaságos és rendeltetésszerű tervezésre és kivitelezésre fektették a hangsúlyt. Az építészeti akadémián tanult (tervező építész szakemberek) építőművészek - többnyire - lenézték a műszaki főiskolai (politechnikumi) gyakorlati szakképzettséggel rendelkező (kivitelező építész szakemberek) építőmesterek, mérnökök által tervezett és kivitelezett épületeket. Az építőmesterek viszont az építőművészek által tervezett épületeket bírálták - többnyire - a műszaki hiányosságaik miatt, de az újszerű kompozíciók, szerkezetek előnyeit az építőmesterek elismerték, majd átvették és alkalmazták is azokat.
Itt bátorkodom megemlíteni az általánosan talán kevésbé ismert kőművesmester - építőmester - építész fogalmak pontosítását, mivel az elmúlt századokban különböző képpen értelmezték ezeket a kifejezéseket. A középkortól a 19. század közepéig a legmagasabb képesítést az építési mesterség terén, kőművesmesterként lehetett elérni, de csak céhen belüli mestervizsgával. Ettől eltérően az építész és az építőmester elnevezés csupán egy cím volt egy szakmai rangjelző. A három fogalom kőművesmester (maurermeister), az építőmester (baumeister), és az építész (architekt) nagyjából a 19. század közepére különült el egymástól. Az építész bár magasabb szintű elméleti tanulmányokat (stúdiumokat) végzett, ha nem volt céhbeli mester, akkor az építészeti tervezés mellett építőipari kivitelezést, illetve annak felelős szakmai irányítását (mai megnevezéssel: felelős műszaki vezetést vagy építési projektvezetést, illetve generál főépítésvezetést) nem végezhetett. Az építőmester volt az a szakember, akinek a kezében az épülettervezés és az épület fizikai megvalósítása, az építőipari kivitelezési munkák szakmai irányítása egyaránt öszpontosult. A kőművesmester ekkor már csak az építőmester (épülettervező és generál főépítésvezető) munkatársaként, annak felelősségi körén belül az építkezés helyszínén a közvetlen szakmai irányítást (művezetést) végezhetett, illetve a kőműves szakmáját gyakorolhatta.
A személyes szakmai meggyőződésem (és következetes álláspontom) szerint hiszem és vallom, hogy az optimumközeli megoldás az, amikor az építész (mint generál koordinátor) egy kézbe fogja össze az építkezés szakmai felügyeletét - szükség szerint: szaktanácsot ad, előkészít, szervez, irányít, koordinál, ellenőriz - az (elméleti) építészeti műszaki tervezési szakmai tevékenység és (a gyakorlati) az építőipari kivitelezési szakmai tevékenység, valamint az ingatlanszakmai tevékenység vonatkozásában egyaránt.
A 19. század végén az elsősorban Budapesten jellemző nagy volumenű építési munkák miatt már fellelhető a tervező és a kivitelező szakmai tevékenység megoszlása. Az első világháborút követő időszakban már nagyobb mértékű volt az építész szakma tervező és kivitelező területre történő szétválása, de ez elsősorban gazdasági (pénzügyi) szempontból történt, mert a Felső(építő) ipariskolát végzett, gyakorlatias képzést kapott szakemberek, mint kivitelező vállalkozó építették meg a kor neves építőművészei által tervezett épületeket, így építőipari kivitelező vállalkozóként sokkal többet kereshettek, mint az építésztervező kollégáik. A második világháborút követően (már más okokból) folytatódott az építész szakma (sajnos) napjainkban is tartó (több szempontból is) kedvezőtlen időszaka. 1949-től a Műszaki Egyetem építész-képzésében is kettévált a tervező és a kivitelező szakmai terület. Az 1950-es évektől az akkori hatalom teljesen szétdarabolta az építész szakmát. Az ez idő tájt létrejövő nagy állami tervezőirodákba, az állami építőipari kivitelező vállalatokhoz, az ingatlankezelő vállalatokhoz, az épületfenntartó szervezetekhez... stb. különböző arányokban kerületek az építész szakemberek.
A szerény véleményem szerint, ha az építész-képzésben és a szakmai gyakorlatban egyaránt folytatnánk a több évezreden át működő hagyományt, hogy az építész (mint generál koordinátor) az építészeti műszaki tervezés mellett az építőipari kivitelezés (előkészítésében, szervezésében, felelős szakmai irányításában, ellenőrzésében) szakmai felügyeletében, illetve az ingatlanszakmai tevékenységben is egyaránt részt vesz, akkor a építésztervezői szakmai területen (többnyire) nem csak dizájnerekről (formatervezőkről) beszélhetnénk, akik általában nem rendelkeznek ingatlanszakmai ismeretekkel, építőipari kivitelezési gyakorlati tapasztalattal, valamint egy épület megvalósításában résztvevő építőipari szakmákban (kézműves mesterségekben) való jártassággal és a szakmai fogások ismeretével sem - természetesen itt is tisztelet a kivételnek.
A 19. század végéig a 20. század elejéig az építészeti tervezés és az építőipari kivitelezés összetartozása az természetes volt, a nagyok, az építészóriások is így dolgoztak, az épület megtervezése mellett az épület fizikai megvalósításában, az építőipari kivitelezésben is részt vettek (szerveztek, szakmailag irányítottak, ellenőriztek) rendszeresen figyelemmel kísérték, nyomonkövették, szakmailag felügyelték az építkezéseiket.
Például: Pollack Mihály (1773 - 1855) nevezetes épületei például: a Sándor-palota, a Ludovika Akadémia, a Magyar Nemzeti Múzeum; Ybl Miklós (1814 - 1891) nevezetes épületei: a Magyar Állami Operaház, a Várkert-bazár, a Budavári Palota átalakítása, a Szent István-bazilika (kezdte: Hild József, folytatta: Ybl Miklós, befejezte: Kauser József); Hauszmann Alajos (1847 - 1926) nevezetes épületei: a New York-palota, a Magyar Királyi József Műegyetem - központi épület (ma: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, központi épület). Hauszmann Alajost kérték föl a magyar királyi vár átalakításának az építésvezetésére (Ybl Miklós halála után), ő rendszeresen figyelemmel kísérte, nyomonkövette (szervezte, irányította, ellenőrizte) szakmailag felügyelte az építkezést.
A tervezés és a kivitelezés szétválasztásával vált sajnos jellemzővé a gyakorlattól, az építőipari kivitelezés szakmai realitásaitól elzárkozó építésztervezői munka, illetve az építőipari kivitelezési minőség csökkenése egyaránt. Az elmúlt hosszú évtizedek építéspolitikája, az építésügyet szabályozó jogi környezet, a szakmai szervezetek, valamint a szakmai oktátás-képzés is elkülönítette a tervezőket és a kivitelezőket. Ez a hosszú évtizedek óta folyamatosan jelenlévő szakszerűtlen és gazdaságilag is kedvezőtlen helyzet napjainkban talán lassan kedvező irányba fordul és a szakszerűség és gazdaságosság helyes irányába változhat, mert az illetékesek is egyre inkább kezdik fölismerni, hogy a tervezés, a kivitelezés, a beruházás-szervezés, az épületkarbantartás, az ingatlanszakmai ismeretek stb. között természetes kapcsolat, kölcsönhatás van, így az építésznek a szakmája ezen területein is megfelelő szakismerettel, gyakorlattal és tapasztalattal kell rendelkeznie.
___________________________________________________________
Gondolatok építészként - mint építési műszaki ellenőr
Az építkezések - az építőipari kivitelezési munkák - során az építési műszaki ellenőri feladatok ellátásához az építész végzettségre és szakképzettségre épülő, az építész (tervező és kivitelező) szakmagyakorlás során gyarapodó szakismereteken túl általános műszaki, szervezési, ügyviteli, gazdálkodási, pénzügyi és jogi ismeretekre is egyaránt szükség van. Az építési műszaki ellenőri szakmai tevékenység korrekt ellátásához igényelt ismeretek a megvalósítandó épület funkciójától (lakóépület, középület, ipari épület) függően több szakterületet is érintenek. Az építési műszaki ellenőrnek ahhoz, hogy az építkezés szakmai felügyeletét (szaktanácsadás, előkészítés, szervezés, koordinálás, ellenőrzés) megfelelően el tudja látni, szükséges rendelkeznie az adott épület megvalósításában közreműködő összes építőipari szakmában megfelelő ismeretekkel, tájékozottsággal, jártassággal. Mert csak ennek a komplex tudásnak a birtokában tudja jól megítélni a különböző szakmákhoz tartozó folyamatok egymáshoz való viszonyát, biztosítani a megfelelő építési - technológiai sorrendet, az építési folyamatokhoz szükséges munkaterületek mértékét, az építkezés helyszínén folyó munkavégzés megfelelő feltételeit... stb., azaz: végső soron a megbízója számára a megfelelő épület megvalósítását korrekt módon felügyelni.
Az ide kapcsolódó idézet szerint: ...Az ellenőrzés hibái két véglet közt ingadoznak. Gyenge vagy nem elég gyakori ellenőrzés nem kényszeríti ki a megkívánható minőséget, nem biztosítja az épületben szükséges fegyelmet. Ha a vállalkozó nem ellenőrzi eléggé saját munkáját, sokat veszíthet kisebb munkateljesítmény, be nem tartott határidők, anyagpazarlás, utólagos javítási költségek révén. Indokolatlanul szigorú, akadékoskodó ellenőrzés elmérgesíti a viszonyt a tervező vagy építtető és a vállalkozók, illetve a vállalkozók és a munkások között, anyagi kárt és késedelmet okoz mindkét félnek. Az együttműködés hiánya a minőségre is hátrányos, és különösen az önérzetes, becsületes vállalkozó tűri nehezen az olyan ellenőrt, aki benne nem ügyfelet, munkatársat, hanem vádlottat lát. Az ellenőrzés legnagyobb hibája, ha az ellenőr tudatlan vagy jellemtelen, ami gyakran együtt jár. Az ilyen ellenőr akadályozza a munkát rossz intézkedéseivel, és a felelősségtől való húzódozásával. Egyáltalán kívánatos, hogy az ellenőrző műszakilag legalábbis egyenrangú, sőt lehetőleg magasabb rendű, tapasztaltabb és tekintélyesebb legyen az ellenőrzöttnél, különben működése az ügyre káros, az ellenőrzöttre bántó lehet. Dr. Möller Károly ( Építési hibák és elkerülésük - Mérnöki Továbbképző Intézet, 1943).
Mint szakmagyakorló építési műszaki ellenőr a mindenkori építtető (megbízó) képviseletében eljárva a szakmai feladataim közé tartozik (a többi között) a koncepcióterv, az építési engedélyezési terv, az ajánlati terv (tender vagy versenyeztetési terv) teljes körű és részletes ellenőrzése is. Az építési műszaki ellenőr feladata nem az, hogy jobban tudjon tervezni az építész kollégájánál, hanem hogy ellenőrizze a tervezési munka előírásszerű végrehajtását és a teljeskörűségét. Az alapvető hiba, ha az építési műszaki ellenőr munkájában kiemelt szemponttá válik a mindenáron való hibakeresés. A nem szakember (laikus) építtető - a többi között - azt is elvárja az építkezés folyamatában őt képviselő építési műszaki ellenőrtől, hogy korrekt módon indokolni tudjon akár olyan döntést is, amely a látszólag mindennél fontosabb (pénzügyi szempont) gazdaságosság ellenére előnyben részesít bizonyos más megoldást. A tervezővel folytatott - közös - munkában tudni kell elfogadni a szituációt, hogy ki miért teszi ebben a párban amit tesz, azaz: az egyik tervez, a másik ellenőriz. Az építési műszaki ellenőr a tervkészítés időszakában, illetve a terv-felülvizsgálat és ellenőrzés időszakában is, ahogy mindvégig az építkezés alatt a megbízóját, az építtetőt képviseli. De nem öncélúan, hiszen az építési műszaki ellenőr szakmai vizsgája és esküje is tartalmaz általános, a társadalmat, a környezetet védő vonatkozásokat, amelyeket az egyedi konkrét feladat elvégzésénél alkalmazni kell.
Az építési műszaki ellenőri szakmai tevékenységem folyamán - már több épület építési beruházás és építési projekt vonatkozásában - volt alkalmam építészeti műszaki tervdokumentációk felülvizsgálatára, ellenőrzésére. Volt szerencsém találkozni valóban magas szakmai színvonalú tervdokumentációkkal, átgondolt, részletesen kimunkált, a társtervezőkre is figyelmet fordító (velük együttgondolkodó), profi építésztervezői munkákkal. De sajnos voltak olyan tervek is , amelyek komoly csalódást okoztak. Ezeket az úgynevezett dizájner építész terveket a szakmában is időről időre kemény hangvételű kritika tárgyává szokták tenni, a gyakorlattól, az építőipari kivitelezés szakmai realitásaitól (szinte már mereven) elzárkozó sajátosságaik miatt.
A következőkben bátorkodom - néhány személyes gondolat, vélemény erejéig - leírni az ez irányú saját tapasztalataimat. Mivel tudom jól, hogy mindenkor vigyázni kell az értékítélettel, ezért csak a személyes tapasztalatomat írom le.
Az általam ellenőrzött (az imént kifogásolt) úgynevezett dizájner építészeti műszaki tervdokumentációk tekintetében (szinte egységesen) általánosan jellemző a szabadon engedett művészi fantázia (a művészi szabadság az alapvetően jó és szükséges dolog is az építészetben, de a tapasztalatom szerint ma ez sajnos gyakran aránytalanúl eltúlzott); ebből már szükségképpen következik, hogy a forma az elsődleges szempont (így gyakran egészségtelenűl túlhajtott - az önmegvalósító, öncélú - formagazdagítás irányába); majd csak ezt követően - többed rangú szempontként kezelve - valahol már megpróbál érvényre jutni a funkcionalitás, az adott épület rendeltetése is (a funkciónak - mint az építészet embertszolgáló, szolgáltató karakterének az elhanyagolása, a természetes egyensúlyt figyelmen kívül hagyó hátrasorolása, aránytalanúl kis súllyal történő figyelembevétele - véleményem szerint - szakmailag és morálisan is igen távol van az ideálistól); továbbá néha keresve sem találni a szerkezeti megfontolásokat; a kapcsolódó részletekre és a társtervezők munkájára irányuló figyelem (többnyire) kívánnivalót hagy maga után. Viszont gyakran fellelhető a komplexitás hiánya, keresem az épületszintű gondolkodásmódot, azt, hogy a terv megvalósítható is legyen, ne később az építőipari kivitelezés során kelljen majd megtalálni egy-egy megoldást, kimunkálni az elmaradt, figyelmen kívül hagyott részleteket, sajnos az ezirányú hiányosságok is jellemzőek az úgynevezett dizájner építész tervekben.
Jómagam csak kevés alkalommal találkozom a valaha volt nagy építészeti tanítás, a klasszikus hármas, a funkció, a szerkezet, a forma egységének és arányosságának (legalább) a közel optimális figyelembevételével, illetve szakszerű alkalmazásával - ezekben ez úgynevezett dizájner építész tervezői munkákban.
Úgy vélem, hogy a tervező művészi szabadon engedett fantázia, a szaktudomány, valamint a mesterségbeli tudás, a jártasság, az építőipari kivitelezői gyakorlat, tapasztalat mindenkor arányos ötvözetéből létrejövő egyedi építész szaktudást alkalmazva készülő építészeti műszaki tervdokumentációk, akkor is alkalmasak az adott épület megvalósítására, az építőipari kivitelezésre, ha az építész - a realitásokat is figyelembe véve - szabadon bánik a ceruzájával.
A személyes szakmai meggyőződésem alapján és a következetes álláspontom szerint, valamint a fent leírt gondolatok figyelembevételével egyeránt úgy gondolom, hogy ma már (több szempontból is) igen erőteljesen szükségesnek mutatkozik (az építész-képzésben és a szakmai gyakorlatban egyaránt), hogy a 20. század elejéig működő (több évezredes) építész szakmai hagyományokat folytatva a szakmagyakorló építészek a tervező szakmai tevékenység mellett a kivitelezésben (a tényleges fizikai megvalósításban) is részt vegyenek.
A tapasztalatom szerint az építési folyamatban (az épület megvalósításban) résztvevő különböző építőipari szakmák (építőmesteri, épületszakipari, épületgépészeti, épületvillamossági stb.), illetve az épületmegvalósításhoz kapcsolódó kézműves mesterségekben dolgozó iparosok, mesterek meglévő szaktudását, a szakmai gyakorlatból és tapasztalatból adódó jártasságát, leleménnyességét, a rajzoló-szerkesztő (tervező) tehetségét a mai szakmagyakorló építészek a tervezői munkájuk során kevesen alkalmazzák, használják. Az építész-képzésben, valamint a mai építész szakmai gyakorlatban egyaránt szükséges lenne az ezirányú - csak és kizárólag tapasztalati úton, a kivitelező szakemberekkel, iparosokkal, mesterekkel az építéshelyszínen, a műhelyekben együtt dolgozva elsajátítható - ismeretek megszerzése.
Mert az építőipari kivitelezés realitásaival történő közvetlen találkozás hatása (élménye), az ez irányú szembesülést követően kiegyensúlyozná az építész-képzésben és a már szakmagyakorló építészek munkáiban egyaránt megjelenő (dizájner) építész tervező művészi irányba történő elmozdulást. Így helyreállhat az építész szakma tradíciójának megfelelő kettős jelleg: az építész tervező alkotó (teremtő építőművész) tevékenység és a műszaki, mérnöki ismeretek, a szaktudomány, az építőipari kivitelezési gyakorlati tapasztalat (a maradandó létrehozó építőmesteri szakismeret) mindenkor arányos ötvözése - a szükségszerű rend, a természetes egyensúly. Egyrészről az építész tervező munkájában az ez irányú ismeretek új gondolatokat ébresztenek (a kivitelezési gyakorlati tapasztalat, a jártasság megléte okán), másrészről az adott épület megvalósításának - az építőipari kivitelezés szakmai felügyeletének (szaktanácsadás, tervezés, előkészítés, szervezés, szakmai irányítás, koordinálás és ellenőrzés) ellátását is nagymértékben megkönnyíti az építész számára, ha rendelkezik az építőipari kivitelezési szakmai realitások gyakorlati tapasztalással megszerzett ismereteivel.
Meggyőződésem, hogy a fentiek alapján végzett szakmai tevékenység során olyan építészeti műszaki tervdokumentációk születhetnek, amelyek építőipari kivitelezésre alkalmasak, a terven feltételezett dolgok a valóságban is ténylegesen megvalósíthatók lehetnek, valamint elkerülhető lehet az, hogy az anyagok tulajdonságainak, illetve a követelmények figyelmen kívül hagyása, vagy téves megítélése következtében a kivitelezett épület jelentős mértékben eltérjen a terven meghatározott építészeti megjelenéstől, illetőleg így az építőipari kivitelezési szakmai gyakorlati tapasztalat, a jártasság, a kivitelezés realitásaival kapcsolatos tájékozatlanságból, az ismeretek hiányából nem következik be az építkezés folyamán építési hiba, idő- és anyagpazarlás, minőségi problémák... stb.
Az elmúlt időszakban azonban a építőipari - építési piacon kialakult egy rossz gyakorlat, amely nagy veszélyt jelent az építészeti tervezés területén. Ez a módszer, amikor elválik az engedélyezési tervdokumentációt készítő építésztervező személye a továbbtervező, a kiviteli (megvalósítási) tervdokumentációt készítő építésztervező személyétől. Ennek a szakszerűtlen gyakorlatnak az alkalmazása (erőltetése) nagy hiba. Mert a következetes szakmai álláspontom szerint az egészséges és célszerű (szakszerű és gazdaságos) szakmai gyakorlat az, amikor az eredeti építész (mint generál koordinátor) vigig tudja tervezni (az összes tervezői fázist) és szakmailag felügyelni (előkészíteni, szervezni, irányítani, koordinálni és ellenőrizni) tudja az építkezést. Egyébiránt érdemes végiggondolni, hogy mit jelent az a helyzet, amikor az eredeti építész elveszti a versenyben az engedélyezési tervének kiviteli (megvalósítási) tervezési lehetőségét, a szakmai feladatból (kényszerűségből) kiszáll. Ebből adódóan rengeteg új és felesleges munka szükséges az új, a versenyt megnyerő építésznek ahhoz, hogy a kiviteli terv készítésekor kitalálja, kimunkálja azt, amit egyszer már az elődje az engedélyezési terv készítésekor elképzelt, kitalált. Az építészek egymásnak ugrasztása egyébként is mindenkor rendkívül káros, szakmai, erkölcsi és gazdasági vonatkozásban is egyaránt. Napjainkban viszont az erkölcsi és szakmai szepontokat felülírja a piacgazdaság, az üzleti világ, a pénz diktatúrája, így egyszerűen versenykérdéssé alacsonyodik akár egy továbbtervezési fázis szerzőjének a személye is.
A tisztánlátás okán, illetve a szakmai realitások objektív helyzetértékelése miatt nem kerülhető meg most a helyzet rövid elemzése. Az építésztervezői szakterület kényes és napjainkban is rendezetlen terület. Az 1950-es évektől a rendszerváltásig volt egy állami tervezési kapacitás. Az akkori hatalom által kierőszakoltan az építőipari kivitelezéstől elválasztva működtek a nagy állami tervezőirodák, valamint az állami vállalatok műszaki osztályai és tervező irodái. De mégis idővel egyfajta szervezettséggel, jó és értékes minőséggel, egységesen irányított fejlesztési és ellenőrzési rendszerekkel. Majd amikor az állami és társadalmi tulajdonon alapuló tervgazdaságot fölváltotta a döntöen magántulajdonra épülő piacgazdaság, akkor ez a (mindenképpen egyfajta szellemi tőkét, értéket képviselő) rendszer kisebb-nagyobb darabokra hullott szét. Ami természetes volt egy nagy szervezeten belül, vagyis az információ- és adatáramlás, szabvány és rendeletkövetés, az hirtelen súlyos teherként zuhant a lelkes, de anyagilag gyenge építész magántervezőkre, illetve a kisebb-nagyobb magán építészirodákra. Napjainkban jellemzőek a tőkeszegény, egyszemélyes, illetve néhány fős vagy néhány tíz fős építésztervező magánvállalkozások, többségük hosszú ideje megbízás nélkül, így az egyéni szakmai színvonal, a tervezőirodai infrastruktúra, az építési technológiai, az anyag- és termékismereti háttér... stb. igencsak nehezen tartható naprakész állapotba. Az imént leírtak alapján úgy vélem, azt megállapíthatjuk, hogy az építész szakma vonatkozásában a piacgazdaság, az üzleti világ, a pénz diktatúrája legalább olyan kemény, mint a szocializmus diktatúrája volt.
___________________________________________________________
Gondolatok építészként - mint felelős műszaki vezető
A vonatkozó hatályos építésügyi jogi szabályozás nem az adott építőipari vállalkozás formájához (egyéni vállalkozás, bt., kft., rt.) köti a szaktudás, a szakmai felelősség kérdését, hanem az egyéni szaktudásra, az egyéni gyakorlattal szerzett szakmai tapasztalatra, az egyéni felelősségvállalásra alapozza az adott építési vállalkozás szakmai működését. Ebben a körben határozza meg - a vonatkozó hatályos építésügyi jogi szabályozás - a felelős műszaki vezető katagóriáját és ruházza föl az építkezés (szakmai) műszaki munkálatainak a vezetésével, azaz: az építőipari kivitelezésnek a felelős irányításával. Mindenkor megtisztelő, nagy szakmai feladatot és komoly felelősséget jelent ez a szakmai tevékenység. Mert mindhárom szónak: Felelős + Műszaki + Vezető egyértelmű jelentése van: az építőipari kivitelezési szaktudás rangját, a megvalósításért teljes körűen felelős vezető tekintélyét testesíti meg az a személy, aki ezt a tisztet betöltheti.
Jót és jól építeni csak jogszerűen, tisztázott hatásköri és felelősségi viszonyok között, megfelelő szakismeret, felkészültség és gyakorlat birtokában lehet!
Azok az ismeretek (szakmai, műszaki, szervezési, ügyviteli, gazdálkodási, pénzügyi, jogi...stb.), amelyek az építési tevékenység szakmai irányítójának, a felelős műszaki vezetőnek a feladatai ellátásához elengedhetetlenül szükségesek csak részben tanulhatók meg.
A gyakorlatnak, a kreativitásnak, a gyors helyzetfelismerésnek és a megfontolt döntéshozatalnak itt talán még fontosabb szerepe van, mint más (akár az építésztervező, vagy az építési műszaki ellenőr) szakterületeken. A megalapozott (tényleges) szakmai gyakorlat, tapasztalat az építési munkák felelős irányításánál nem hiányozhat. Elsajátíthatók - elméleti szinten - a felelős műszaki vezetői tevékenységhez kapcsolódó legfontosabb szakmai, műszaki, munkavédelmi, szervezési, ügyviteli, gazdálkodási, pénzügyi, jogi, minőségügyi, szabványosítási tudnivalók, de még ezeknél is csak a (tényleges) gyakorlat során szerezhető meg az a készség, amely mindezek megfelelő alkalmazását lehetővé teszi.
A vonatkozó hatályos építésügyi jogszabály egyszemélyi és teljes körű felelősséget ró (szakmai, műszaki, munkavédelmi, gazdasági, jogi - vonatkozásban egyaránt) az építőipari kivitelezés első számú felelős építésirányító vezetőjére, azaz: a felelős műszaki vezetőre. Ezek alapján az egyik fő feladatom a kiviteli (megvalósítási) tervdokumentáció részletes tervészrevételezése (az építőipari kivitelezésre, megvalósításra való alkalmasságának az elbírálása, a vonatkozó észrevételek megtétele). A tervdokumentációt értékelő észrevételezési munka valójában az építőipari kivitelezésre, a megvalósításra vonatkozó tervbírálat. Ezt a kifejezést azonban nem szokás a szakmai gyakorlatban használni, mert az építész kollégát, a tervezőpartnert nem kívánjuk megbántani ezzel a szóhasználattal. Egyébiránt viszont szükség van az észrevételekre, a kellő mértékben kidolgozott (kimunkált) tervekre és minden szükséges információra. A felelős műszaki vezető mindenképpen módosítást vagy javítást kér, ha a tervdokumentáció egyes részei ellentmondóak vagy nem egyértelmű utasításokat tartalmaznak. Ha az építész felelős műszaki vezető egymaga választana vagy döntene, azzal átvállalná a vonatkozó tervezői felelősséget is. Az elmúlt évek során a tervezőszervezetek átalakultak, szakmai tevékenységük térben és feladatmegosztásban egyaránt szétforgácsolódott, ilyen formán a kiviteli terveket nem ellenőrzi a kiadásuk előtt egy független szervezet. Ennek a következménye (a többi között) például az is, hogy egy szakágon belül is egymásnak ellentmondó, hiányos tartalmú tervdokumentációk kerülhenek kiadása. Az építész felelős műszaki vezető kénytelen a kiviteli tervdokumentáció minőségi ellenőrzését is elvégezni, hiszen hibás tervek alapján végzett építőipari kivitelezési munka építési hibákhoz, visszabontáshoz, anyagi károkhoz, időveszteséghez vezet. Gyakorlatilag a kivitelezhetőség szempontjából végzett észrevételezési munkából ilyen okok miatt születik a kényszerű tervbírálat.
Az építőipari generál kivitelezési szakterületen - mint felelős műszaki vezető folytatok szakmagyakorlást. A kiviteli (megvalósítási) tervdokumentációkkal (a részlettervek gyűjteményével) kapcsolatos személyes tapasztalataim a következők: a felelős műszaki vezetői részletes tervészrevételezéseim alkalmával volt szerencsém találkozni olyan kiviteli (megvalósítási) tervdokumentációkkal, amelyek igen magas szakmai színvonalról tettek tanúbizonyságot, ezek közös jellemzője: a komplex szemléletmód, az egészlátás képessége (mindig az egészből indul ki, majd folyamatosan halad a részletek felé), az adott épület funkciójából adódó igények és a műszaki (szakmai), a gazdaságossági, valamint az esztétikai tényezők együttes figyelembevétele, úgy hogy a gyakorlati megvalósítás szempontjából is ténylegesen alkalmazhatók. Az ilyen profi kiviteli tervdokumentációk általában szisztematikusan végiggondoltak, ügyelnek az összes részletre (például: az összes csomóponti megoldás részletesen kimunkált), figyelembe veszik a szakmai határterületeket is, a különböző szakági tervezőkkel, a kivitelezőkkel is történik konzultáció - az ilyen építész (kiviteli) tervezői munka egyrészről a magas szakmai színvonalú (professzionális) tervdokumentációban nyilvánul meg, másrészről az ilyen profi kiviteli terv alapján megvalósult épület minőségében is egyaránt visszaköszön.
De sajnos sok esetben nem készül kiviteli terv, vagy nem megfelelő részletességű terv készül. Amennyiben mégis készül kiviteli terv, akkor a felelős műszaki vezetői tervészrevételezéseim alkalmával többnyire olyan kiviteli (megvalósítási) tervdokumentációkkal találkozom, amelyek szakmai színvonala (minden tekintetben) kívánnivalót hagy maga után, illetve a építőipari kivitelezésre (az adott épület megvalósítására) módosítás nélkül nem alkalmasak. Az ilyen munkákra jellemző: az információközlések hiányossága, a nem egyértelmű utasítások, az akár szakágon belül is ellentmondásos részletek, a hiányos tartalom, a műszaki megoldás részletei és a magvalósítás módjának a közlése is gyakorta kívánnivalót hagy maga után. A szerény véleményem szerint (minimum) aggályos, hogy a komplex - épületszintű szisztematikus gondolkodásmód, az egészlátás képessége, vagyis annak figyelembevétele, hogy az építészet egy nem osztható egész - nos ezen törekvések (ismerete) alkalmazása sajnos kevéssé fellelhető. Azt, hogy az építészet a szerkezeti gondolkodás művészete is (kellene, hogy legyen) már csak halkan jegyzem meg. Mert jómagam egy-egy kiviteli (megvalósítási) tervdokumentáció részletes észrevételezésekor az anyag, szerkezet, funkció, forma egységét és a jelen felsorolásban egymást követő fontossági sorrendjét is figyelembevevő, egyszersmind szakszerű alkalmazásával az egyébiránt szükségeshez képest kevés alkalommal találkozom.
Mivel az építészeti tervezés egy komplex szolgáltatás, amelynek (az építészet sajátszerűségéből adódóan) a jó vagy rossz volta, a megfelelősége vagy minősége elsősorban az adott épület praktikus használhatóságában, a korrekt módon megkonstruált (épület)szerkezetekben, illetve az esztétikus, szép megjelenésében jut érvényre. Az építész szakmai tevékenység egyik alapját képezi az épületszerkezetek ismerete, a konstruálás elmélete és annak gyakorlati alkalmazása a szerkezettervezés folyamatában, mert az építészeti megoldás és az épület szerkezetei elválaszthatatlan egységet alkotnak. Az épületszerkezeti szaktervezés minden esetben a funkció kielégítését kell, hogy szolgálja. A szerkezettervezési folyamat teszi lehetővé a funkció igényelte összes hatótényező együttes, egy időben történő figyelembevételét műszaki és gazdaságossági téren egyaránt. A komplex szemlélet, az egészlátás képességének az alklamazásával mindig az épület egészéből, annak funkciójától kell elindulni az épületszerkezeti szaktervezés során. Az épületszerkezeti szaktervezés (konstruálás) folyamán a funkció által támasztott igények, követelmények és a lehetőségek átgondolása, mérlegelése - majd optimumközeli kielégítése (a korrekt konstruálás) az építésztervező fő feladata. Az adott épület funkciójával kapcsolatos összes paraméter közel optimális kielégítése a cél - a műszaki, a gazdasági, illetve az esztétikai vonatkozásban egyaránt. Az építész (bármilyen irányban) ezen túlmenő (öncélú, önmegvalósító) tevékenységének már nincs (társadalmi) emberszolgálati értéke.
De a szakmai realitások objektív helyzetértékeléséhez, illetve a témában való tisztánlátás miatt nem megkerülhető a számomra, hogy megemlítsem az építőipari kivitelezői oldalt is.
Nos, az építőipari kivitelezők (szakemberek, iparosok, mesterek) egy részének a szakmai munkája hagy némi kívánnivalót maga után. Az építőipari kivitelező szakemberek körében a rajzolvasási készség fejlesztése szükségesnek mutatkozik, ebből következően már a szakképzésben nagyobb figyelmet kellene fordítani erre a területre is. Az építőipari szakemberek körében általában nehézséget okoz a kéziszerszámok karbantartása, például a szakszerű szerszámélezés technikájának az ismerete erőteljesen hiányos. A szakszerű szerszámélezést már az építőipari szakképzés idején oktatni kellene a tanulók részére. Továbbá a mai építőipari kivitelezők körében szükséges volna az általánosan jellemzőtől bővebb (átfogóbb) elméleti ismeretek megléte. Már az építőipari szakképzésben komoly figyelmet kellene fordítani az elmélet és a gyakorlat összetartozásának a tudatosítására, nem csak tantárgyakban, szakmákban gondolkodva oktatni, hanem a komplex, épületszintű - gyakorlatias - gondolkodásmódra nevelni a tanulókat-hallgatókat (diákokat), valamint lényeges elem még (a szükséges és elégséges mértékig) a szakmai határterületekkel történő (elméleti és gyakorlati) megismerkedés - a diákok és a már végzett szakmagyakorlók körében egyaránt. Például: a kőműves / ács; a kőműves / asztalos; az asztalos / ács; az asztalos / lakatos... stb. szakmai határterületek.
Az építőipari kivitelezésben jellemző probléma az is, hogy a konstruktív tervezői és kivitelezői együttműködés helyett (például: a rendszeres konfrontálódás miatt) az építőipari kivitelezői önfejűség, a saját elképzelés szerinti (az ad hoc - jellegű ötletek) magánakciók kerülnek előtérbe az építéskivitelezési-folyamat (az épület megvalósítása) során. Nos, ezeknek a magánakcióknak a hátterét firtató kérdésekre rögtön érkezik a - szinte sablonos, beidegződött - válasz a kivitelezőmestertől, hogy
...úgy csináltuk, ahogy már évtizedek óta szoktuk...
Ezeket a szavakat hallva mindig eszembe jut az idevágó nagyon találó mondás, amely szerint:
...Nem az a baj az emberekkel, hogy nem tudnak, hanem az, hogy sok mindent tudnak, ami nem úgy van... Dr. Petró Bálint építészprofesszor, volt dékán - BME Építész Kar.
Nos, a fentiek sajnos a mai magyar építőipari szakemberképzésre is valamilyen szintű befolyással vannak, mert több esetben ezek az (...úgy csináljuk, ahogy már évtizedek óta szoktuk...) építőipari kivitelező vállalkozók (iparosok, mesterek) szakmunkástanulók gyakorlati képzését is végezték és végzik ma is. Az adott építési munkahelyszínen a mestertől látottak, hallottak (tanultak) alkalmazása a tanulók-hallgatók (diákok) számára a későbbi önálló szakmai tevékenységük során már természetesen alkalmazandóvá válik...
mondván: ... nekem így tanították, én ezt és így láttam a mestertől...
Külsős óraadó oktatóként az építészeti, az építési műszaki, az ingatlanszakmai, valamint az építőipari szakmai előadásaim alkalmával és általában a szakmai ismeretterjesztések folyamán a hivatalos szakképzésben, a vonatkozó tantervi követelményeknek megfelelően kötelezően átadandó szakismereteken felül, azt kiegészítve, teljesebbé téve (mintegy melléhelyezetten) megpróbálom a tanulókat-hallgatókat (diákokat és a kollégákat egyaránt) felkészíteni a piacgazdaság, az üzleti világ realitásaira, az ebben a közegben történő szakmagyakorlás kihívásaira.
Valamint az óraadó oktatói tevékenységem (szabad kapacitásának) keretén belül megpróbálom kielégíteni a hozzám érkezett és időről időre érkező megkereséseket, amelyek az építész, az építési műszaki, az ingatlanszakmai és az építőipari szakterületen napjainkban már egyaránt jelentkező új igény kielégítésére vonatkoznak, vagyis arra, hogy gyakorlatias szemléletű (az elmélet és a gyakorlat összetartozásán alapuló) elméleti (szaktudományi) és gyakorlati (tapasztalati) ismereteket egyaránt tartalmazó oktatói munkával és ebben a szellemben történő szakirányú szakmai ismeretterjesztő tevékenységgel külsős óraadó oktatóként jómagam is segítsem elő, hogy ezeken a szakmai területeken is elindulhasson egy újfajta iskolázottságú szakembergárda kiegészítő képzése, továbbképzése. Talán a közeljövőben már az építész képzés is ebben a szellemben kezdődhet. Egyébiránt az elmélet és a gyakorlat összetartozásának természetességén alapuló szemlélet a személyes szakmai meggyöződésemmel és következetes álláspontommal megegyezik.
Az oktatott témák (a teljesség igénye nélkül) a következők:
1.) Az építész tervező szellemi alkotó (teremtő, konstruáló) munkát végzőknek az általánosan jellemzőtől mélyebb (a szakmai határterületeket is érintő) építőipari kivitelezési szakmai gyakorlati, tapasztalati ismeretek átadása.
2.) Az építőipari kivitelezésben kétkezi fizikai alkotó (maradandót létrehozó) szakmunkát végzőknek az általánosan jellemzőtől bővebb (átfogóbb) elméleti ismeretek átadása, amelyek a szakmai határterületeket is érintik.
3.) Az építőipari szakmai kiegészítő képzésben és a továbbképzésben résztvevő hallgatóknak-tanulóknak (diákoknak és kollégáknak) az elmélet (a tervezés) és a gyakorlat (a kivitelezés) összetartozásának a természetességét, az építészeti tervezés és az építőipari kivitelezés célratörő egységét, illetve egymástól el nem választható voltát tudatosító ismeretek átadása. Az építész mesterség hagyományainak megfelelő kettős jellegét: a teremtő, konstruáló - alkotó építész tervező művészetet és a maradandót létrehozó - alkotó építő-mesterséget gyakorlatias szemszögből bemutató, nem csak tantárgyakban, (egy-két) szakmában gondolkodó, hanem (a többi között) a komplex szemlélettel, az épületszintű gondolkodásmóddal történő alapos megismerkedés, valamint a szakmai határterületekbe történő alaposabb bepillantás is része a szakmai előadásaim tematikájának.
Köszönöm a megtisztelő figyelmét!
Budapest, 2011. szeptember
Jó egészséget kívánva,
Tisztelettel üdvözli:
Tuba Imre okl. építész építőmester
További információk: a www.tubaepiteszkft.hu honlapon találhatók.